Régen írtam 1. - Kiragadott részlet álmatlan éjszakákról

Kiragadott részlet álmatlan éjszakákról.

Talán az elfogadás az a kulcsszó, ami picit segít a mélypontokon. Nagyon tágan értelmezhető, és mindenre igaz. Egy egészséges élethez elengedhetetlen, hogy elfogadjam azt, ami körbevesz, legyen szó az emberekről, a lehetőségekről, tökéletlenségeimről…… Ha egyszer képes leszek mindent elfogadni, egy olyan nyugalomra lelhetek, amiről mindig álmodtam. Ez nem azt jelenti, hogy semmi sem érdekel, hanem hogy mindenre nyitott vagyok és pozitív attitűddel tudok felé fordulni mindenféle előítélet nélkül. Ezen még dolgoznom kell.

Kiégés.

Tökéletesen teljesítettem, mit nem kell csinálni kiégés esetén. Azt hittem, ha ostorozom magam, hogy még is mi a francért nem tudom összeszorítani a fogam, azzal motiválom magam. Az a fránya kiégés pedig átvert. Tényleg sikerült összekapni magam és úgy tűnt túllendültem 2-3 hét alatt a legrosszabbon. Országos és egyéni csúcs! Szuper. Még az eredmények is csalókák voltak, leplezték a zuhanást. Igaz már kiskoromban megtanultam a „csakazértis” semmihez sem vezet, maximum konfliktushoz. Sajnos nem gondoltam, hogy ez magammal kapcsolatban is így lesz. Sikerült jól összevesznem saját magammal.

Szorongás.

A szorongás is igen kegyetlen. Nem egy konkrét probléma jön szembe veled, amit meg lehet oldani, hanem egy állandósult rossz érzés, ami meghatározhatatlan, de basztat nappal és éjszaka. Minden szituációban. Nálam saját magam és értékeim megkérdőjelezésében nyilvánult meg, még a hozzám legközelebb állókban sem tudtam bízni, folyton kísértettek a képzelt kritikák. Semmi sem jelentett pozitív visszacsatolást, a bennem zajló szorongás még a legszebb pillanatokat is tönkretette. Ha pedig az ember nem kap, vagy nem tud fogadni pozitív visszacsatolást, akkor nincs miből táplálni a motivációt. Szép lassan minden értelmét veszti. Vajon mi a következő lépés?

Pánik roham?

Nehéz kifejteni. És egyébként is, miért is lennék depressziós? Csak siránkozás, hiszen mennyivel rosszabb sorsok léteznek. Valóban így van. Ha van valami, akkor ettől még szarabbul érzem magam. Egyébként vagyok olyan szerencsés is, hogy rengeteg támogatást kaptam, ami közben még sebezhetőbbé, gyengébbé tett a saját szememben. Összefoglalva, a mentális problémák legnagyobb veszélye, hogy magukat gerjesztik. Folyamatosan süllyedsz, így érdemes nem a legmélyéről nekiállni kimászni. Ha nem teszel semmit egyre rosszabb lesz, ha teszel, valószínűleg akkor is. Legalábbis eleinte. De ha tudod, hogy mindent megtettél, van mibe kapaszkodni. Meg persze azokba mindig, akik ott vannak melletted végig, főleg, ha hagyod nekik.

Ülsz/fekszel a földön, minden értelmetlen, és a levegő is elfogy. Azt gondolod ez örökre így marad. Abban a valóságban tényleg így van. A kérdés itt, hogy lehet abból szabadulni. Három kiragadott érzés: félelem, szégyen és fájdalom. Na akkor ezeket kellene valahogy legyőzni és visszaküldeni oda, ahonnan jöttek. Itt visszakanyarodnék az elfogadáshoz. Szerintem azzal lehet legyőzni valamit, ha megpróbálom megérteni, és ha ez sikerült, akkor elfogadni. A szorongás és a depresszióban való süllyedés meggátolására is ez lehet a kulcs. Persze ezt csak tiszta lelkiállapotban tudtam erősíteni magamban, ami eleinte nem sokszor fordult elő. Aztán szép lassan mikor fel tudtam ismerni, különbség van a két belső valóságom között, akkor elkezdtem tudni erősíteni a tényleges, egészséges valóságomat. Már azt hiszem félúton túl vagyok. Ez azt jelenti a rossztól egyre távolodok, a jó vonzását pedig egyre jobban érzem. Nem akarom megtéveszteni és álltatni magam, ez nem jelenti azt, nincsenek még borzalmas pillanatok. De talán azokra szükségem is van. Nem felejthetem el értékelni azokat a magaslatokat, amiket volt szerencsém megtapasztalni.

Volt, aki felfelé húzott, volt, aki lefelé. Szerencsére az utóbbiból a kevesebb.

De

elég a rosszból.